Tizennegyedik fejezet

Hanyatt-homlok rohantam a folyosón Gantoris kamrája felé, és már messziről megcsapta az orromat az a jellegzetes, gyilkosan édeskés szag, amit jó néhányszor éreztem, amikor még a KorBiz-nál dolgnztam. Nem akartam benézni a kamrába, mert tudtam, hogy mit látnék. Az ajtóban ácsorgó tanítványok eltakarták előlem a látvány, azt viszont nem tudták megakadályozni, hogy a bűz kiszökjön a folyosóra.

Meghallottam, amint Skywalker mester azt mondja:

- Óvakodjatok a sötét oldaltól!

Rögtön ezután halvány füstcsík szivárgott át a társaim között, és nyomban szétválasztotta őket. A legtöbben megfordultak, és tenyerüket a szájukra tapasztva elbotladoztak. Streen és Kam Solusar az ajtó mellett maradtak, és - bár az arcuk hamuszürke színben játszott, - elszánt képet vágva bámultak befelé. Átnyomakodtam közöttük, közben felemeltem, és az arcomra szorítottam az ujjasom gallérját. Végül ez a két társam is elballagott, én pedig ott maradtam Luke-kal, illetve azzal, ami Gantorisból maradt.

A holttest a bejárattal szemközti fal tövében feküdt - először csak feltételeztem, hogy Gantoris maradványait látom, mert a tetem nem lukban hasonlított hozzá. Gantoris halálra égett. A bőre és a húsa számos területen úgy elszenesedett, hogy látni engedte megfeketedett csontjait. A forróságtól az izmai összezsugorodtak, így a gerince és a feje hátrafeszült, míg a szája hangtalan sikolyra nyílt. Köpenyének maradványai még most is füstölögtek, míg a fénykardja tőle keét lépésnyire hevert a sarokban.

Luke Skywalker mozdulatlanul állt, és szemmel láthatóan mélyen Iesújtva fürkészte az iszonyatos maradványokat.

- Mi történt itt? - kérdeztem halkan. - Megint rád támadt?

Luke rám emelte kivörösödött és kissé zavaros szemét, és és azonnal tudtam, hogy nem először lát ilyen állapotban lévő testet.

- Azt hiszed, hogy én tettem? - kérdezte, és a hangjában zengő fájdalom késként döfött belém.

- Nem vádollak semmivel - feleltem továbbra is halkan és higgadtan, azzal leguggoltam a tetem mellé, és hozzátettem: - Csak szeretném tudni, hogy mi történt. Szakmai ártalom. Ki talált rá?

- Engem Dorsk 81 értesített, úgyhogy valószínűleg ő - válaszolta a mester. - A többiek már azután gyűltek össze, hogy mi ketten ideértünk.

- Beszélni akarok velük - közöltem aprókat bólogatva.

Luke meglepetten pislogott néhányat, amitől a szeme kitisztult és megkérdezte:

- Nyomozni akarsz? Ebben a helyzetben?

- Nem kéne? - vágtam vissza a fejemet felkapva.

A Jedi-mester habozott néhány másodpercig, aztán biccentett.

- De igen. Hát persze. Tudnunk kell, hogy mi történt itt.

- Helyes - mormoltam, azzal rámutattam a testre, majd az ujjammal rajzoltam köré egy képzeletbeli kört, és belekezdtem: - Néhány alapvető tényt máris elmondhatok. Az összefüggő égésnyomot, valamint a vegyszerszag hiánya arra utal, hogy a tettes nem használt gyúanyagot. Másként fogalmazva nem az történt, hogy valaki leöntötte gyúlékony anyaggal Gantorist, aztán fáklyát csinált belőle.

A leírás hallatán Luke összerezzent, és kibökte:

- Értem.

- Akkor most vess egy pillantást az ujjakra és a fülre! - kértem ekkor.

- Csúnyán összeégtek - jegyezte meg a mester.

- Így igaz, de megmaradtak - feleltem. — Ha egy test megég, a kisebb részek általában hamar elhamvadnak. És a tény, hogy még most is láthatóak a ruházat maradványai, noha ezek is jócskán elszenesedtek... - elharaptam a szót, mert a következtetés, amely felé tartottam, ellene szólt minden korábbi tapasztalatomnak. Végül aztán vettem egy mély lélegzetet, és kimondtam: - A jelek arra utalnak, hogy belülről égett kifelé. Létezik ilyesmi, viszont rengeteg energiát igényel. Okozhatja például villámcsapás vagy mikrohullámok, csakhogy itt és most egyik sem jöhet szóba.

- Lehet, de őbenne megvolt a kellő energia - suttogta Luke alig hallhatóan. - A haragja...

- Arra gondolsz, hogy a haragja emésztette el?

Pontosan arra - felelte a mester bánatosan bólogatva. - Szerintem arra használta fel, hogy megidézze és elszabadítsa a sötét oldal hatalmát, amelyeket aztán nem tudott irányítani, sem pedig megfékezni! Ha te tegnap éjjel a barlangban nem tudtad volna kiadni magadból az elnyelt energiákat, valószínűleg hasonló sorsra jutottál volna,

Kinyújtottam kezemet a fénykard felé, de nem érzékeltem forrónak, továbbá nem látszottak rajta égésnyomok.

- Szeretnék lefolytatni egy teljes körű laborvizsgálatot a markolaton - közöltem a mesterrel. - Ujjlenyomatok, szövetmaradványok, meg az összes többi eljárás, kívül és belül egyaránt.

- Megteheted, de előre megmondom a végeredményt - válaszolta Luke a fejét csóválva. - Azt fogod találni, hogy csakis Gantoris, illetve én fogtuk meg ezt a kardot.

Honnan tudod? - kérdeztem meglepetten.

- Tudom - jelentette ki nyomatékosan Luke, azzal körbemutatott, és tovább beszélt: - Terjeszd ki az érzékelésed körét erre a helyiségre, és érezni fogod Gantoris utolsó pillanatainak maradványait. Rengeteg itt a fájdalom, még több a harag, akárcsak a kétely és a gyilkos indulat. A fájdalom részben testi, részben mentális. Olyan az egész, mintha megkínozták volna őt, mielőtt végeztek vele.

Felegyenesedtem és a mester felé fordultam, a tetem úgy feküdt köztünk, akár egy alacsony fal.

- Ki tehette ezt vele?

- A tanítványok közül senki - mondta sietve Luke. - Megdöbbenés és rémület sugárzik mindenkiből. A társaid biztosan nem érintettek az ügyben.

- És én? - kérdeztem, felfigyelve a finom különbségre. - Belőlem mi sugárzik?

- Némi meglepődés, természetesen, de elszántság is, hogy feltárd a rejtélyt - válaszolta Luke, mialatt a szemhéját félig leeresztve méregetett engem. - Ha te akarnál megölni valakit, sokkal ügyesebben csinálnád. Például belecsalogatnád egy párbajba, vagy tévképzetet sugallnál az illetőnek, ami miatt halálos balesetet szenved. Nem lennél ennyire durva, és nem hagynál magad mögött ennyire szembetűnő bizonyítékokat. Sokkal kifinomultabb módszert alkalmaznál.

- Azt hiszem, ezt meg kell köszönnöm - dünnyögtem, majd összefontam karomat a mellkasom előtt, és feltettem a kérdést: - Hanem mi tettük, akkor ki?

- Azt nem tudom - felelte elkomorulva Luke. - Az biztos, hogy Gantoris előre megérezte a katasztrófát. Amikor első ízben találkoztunk, megkérdezte tőlem, hogy én vagyok-e a „sötét alak”, aki majd a halálát okozza. Azt mondta nekem: „ha veled megyek, végem” Akkor még azt hittem, egyszerűen csak fél attól, hogy mi lesz a népével, ha ő elhagyja. Aztán tegnap éjjel, mialatt kijöttünk a barlangból, odalépett hozzám, és kijelentette, hogy nem én vagyok „sötét alak”.

Néhány pillanatig a szám szélét rágcsálva töprengtem, majd megszólaltam:

- Ezek szerint Gantoris egyértelműen azonosította az ő sötét alakját. Ezenfelül közölte veled, hogy nem te vagy az egyetlen tanítója. Szerintem nem esünk túlzásba, ha úgy véljük, ez a sötét alak lehel tett a másik mentora. És a tény, hogy te, a mester nem érzékeled ennek a másik teremtménynek a jelenlétét, nem túl biztató jel.

- Nem bujkálhat az örökkévalóságig - mormolta Luke.

- Szerintem nem is áll szándékában - feleltem.

- Ezt meg hogy érted?

Lepillantottam a tetemre, és belekezdtem a magyarázatba:

- Az imént azt mondtad, hogy ha én akartam volna megölni Gantorist, sokkal kifinomultabb módszert választottam volna. Ez a módszer minden, csak nem kifinomult. Hétköznapi teremtmények; számára ismeretlen és felfoghatatlan módon ölték meg, méghozzá itt, az Akadémia kellős közepén. Magad is láthatod azt a rézsútos égésnyomot a falon. Gantoris nyilván védekezett, lesújtott a támadójára, de nem tudta eltalálni. Amikor a KorBiz-nál dolgoztam, több alkalommal nyomoztam szociopata gyilkosok után. Amikor így, ilyen nyíltan hagytak hátra egy áldozatot, azt gúnyolódásnak szánták. A gyilkos azt üzente vele, hogy sokkal okosabb, sokkal hatalmasabb és sokkal ravaszabb nálunk. Gantoris megpróbálta megölni az elkövetőt a kardjával, de kudarcot vallott. Mindez azt jelenti, hogy nekünk, a többi tanítványnak nem sok esélyünk van az illetővel szemben.

Imi Kihívást intézett hozzánk, és kihívást intézett hozzád, a mesterhez. Nyilvánvaló, hogy sikerült megnyernie az egyik tanítványodul a sötét oldalnak, aztán így hagyta hátra, akár egy elhajított játékszert, hogy kimutassa az irántad és irántunk érzett megvetését.

Luke összefonta karját a mellkasa előtt, és megjegyezte:

- Pedig lehetett volna közvetlenebb is...

- Ezt nem értem - feleltem a fejemet rázva.

- Ma hajnalban különös rémálmom volt - közölte Luke. - Az apámmal álltam odafent, a Szentély tetején, de egy régebbi korban, amikor a massassi nép még létezett. Legalább ezer évvel ezelőtt. Az apám megpróbálta megmagyarázni, hogy Obi-van hibájából rontottuk meg a Sith-anyagokkal folytatott tanulmányai. Amit elmondott, meglepően logikusnak tűnt, de aztán hívott, hogy kövessem őt azon az úton, én viszont tudtam, hogy az apám sosem tenne ilyet. Megvádoltam azzal, hogy nem az apám. Erre ő átalakult, sötét árnyékká Változott, ami szétterjedt a környéken, és mindent elnyelt. Ekkor Artu felébresztett, így aztán nem tudom, mi történt volna.

- Azt mondod, árnyék lett belőle? - kérdeztem, és megborzongom. - Az a bizonyos sötét alak?

- Obi-van annak idején úgy tartotta: nincs olyan, hogy véletlen egybeesés. Azt kell feltételeznünk, hogy mindez összefügg - válaszolta Luke, majd még jobban elkomorodva hozzátette: - Azt hiszem, nagyon gondosan kell mérlegelnem, hogy mostantól fogva hogyan haladjunk tovább.

- Ha megengeded, felvetnék két dolgot - mondtam a szemébe nézve.

- Hallgatlak.

Először is, ennek a sötét alaknak sikerült elhitetnie Gantoris-saI, hogy olyasmiket tud nyújtani neki, amiket te nem. Vagy azért, mert nem ismered ezeket, vagy azért, mert nem tennéd meg. Gantoris pedig nem bírt elég hatékonyan bánni az Erővel, és túl keveset tudott róla ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak. Szerintem fel kellene használnod a holokront, hogy érzékeltesd velünk a történetét és célját annak, amit mi itt csinálunk annak érdekében, hogy a tanítványaid átérezzék a felelősséget, és készségesebben segítsenek újjáteremteni a Jedi-rendet.

- És elkerüljék a sötét oldal által felkínált könnyű megoldásokat. - tette hozzá a mester.

- Pontosan.

Luke a gondolataiba merült néhány pillanatra, aztán megfontoltan bólintott, és megkérdezte:

- És mi a másik?

- Azt mondtad, álmodban láttad a massassikat és a piramisokat az ezer évvel ezelőtti állapotukban. Szerintem nem ártana utánajárni, hogy mit tudnánk kideríteni a Yavin-4-ről, és a szentélyekről! A holokron őrzője valószínűleg rengeteg információval szolgálhat. Ha képesek lennénk nevet és arcot társítani ehhez a sötét alakhoz, vagy kitalálni, hogy mit keres itt, sokkal több esélyünk lenne arra, hogy megállítsuk.

- Igen... mindkét terv ésszerűnek tűnik - mormolta Luke, azzal zordul mosolyogva rám nézett. - Dolgozni fogok az elsőn. Tionne rengeteg időt töltött azzal, hogy legendákat csalt elő a holokronból, így aztán sokat segíthet nekem. Te pedig mint egykori nyomozó nekiláthatnál adatokat gyűjteni a mi sötét alakunkról.

- Felvázolom a személyiségrajzát - ígértem valamivel jobb kedvre derülve. - Ha kitaláljuk, mi a célja, és hogyan gondolkodik, elkaphatjuk.

- Remek - felelte Luke, azzal lenézett Gantoris tetemére, majd ismét rám emelte a tekintetét, és hozzátette: - Ha azt akarjuk, hogy az Új Köztársaság fennmaradjon és virágozzon, nem hagyhatjuk, hogy a Jedi-rend megsemmisüljön.

Azon az éjszakán hiába tértem volna vissza az ágyamba, úgysem tudtam volna elaludni. így aztán elvonszoltam magam abba a kisebbfajta könyvtárba, ahol a holokron anyagait szoktuk tanulmányozni. Nem igazán éreztem felkészültnek magam arra, hogy azonnal belekezdjek a nyomozásba, de úgy hittem, arra éppen megfelelek, hogy eljátszadozzam a holokronnal, és megtanuljam, hogyan működik. A nyitott ajtón kiszűrődő zöldes fény arról árulkodott, hogy valaki már használatba vette a készüléket, és a kíváncsiságtól hajtva egyből beléptem a helyiségbe.

Tionne az őrző zöldes fényében fürödve kuporgott a padlón. Karcsúnak és törékenynek tűnt, a fénynek köszönhetően a haja zöld árnyalatban játszott, ami sokkal jobban állt neki, mint hetekkel korábban nekem. Vitathatatlanul gyönyörű volt, és végtelenül vonzó, leszámítva azt a tényt, hogy a tenyerébe temette arcát, és a válla vadul rázkódott a zokogástól.

Bodo Baas képmása a társam felé nyújtotta az egyik karmos lábát, megjegyezte:

- Egy Jedi számára nincsenek érzések, csak a lelki béke létezik.

Tionne felnézett az őrzőre, az arca könnyben úszott.

- Szörnyűbb volt, semmint el tudnád képzelni - nyöszörögte síró hangon.

A néhai Jedi fényalakja bólintott, és megkérdezte:

- De vajon kiért hullajtod a könnyeidet? Az elesett bajtársadért, vagy saját magadért?

- Micsoda? - hördült fel meglepetten Tionne. A kézfejével letörölte a könnyeit, majd a hologramra szegezte a mutatóujját, de ebben a pillanatban a szeme sarkából meglátott engem, és a torkán akadt a szó. Nyilvánvalóan csípős visszavágásra készült, de gyorsan lenyelte. Odabiccentett nekem, és megborzongva megszólalt:

- Hogyan tehették ezt Gantorisszal?

Fejet hajtottam Bodo Baasnak, aztán letérdeltem Tionne mellé. Szelíden átöleltem és magamhoz szorítottam, mire ő kétségbeesetten belém kapaszkodott, és a nyakam tövébe temette az arcát. Megsimogattam a haját, és csak nagyon nehezen álltam meg, hogy ne csókoljam meg a feje búbját.

- Nyugodj meg, Tionne - suttogtam kissé rekedtes hangon. - Ami Gantorisszal történt, maga az iszonyat, de mással nem fog meg- történni.

Bodo Baas végigjáratta rajtam, majd a szemembe fúrta szigorú tekintetét, és kijelentette:

- Bizonyosságokról beszélsz, Jedi, amikor oly sok az ismeretlen.

- Nincs tudatlanság, csak a tudás létezik - idéztem neki az alaptörvényt.

- Igaz - felelte habozás nélkül az őrző, és a kötelességéhez híven megkérdezte: - Szeretnél kérdéseket feltenni?

- Egy pillanat - kértem, azzal lefejtettem magamról Tionne kezét, a vállára tettem a tenyeremet, és kissé elhúzódtam tőle. - Segítenél nekem a holokronnal? Te sokkal többet tudsz róla, mint én.

Tionne szipogott néhányat, kecses, hosszú ujjaival letörölte arcáról a maradék könnyeit, majd megkérdezte:

- Hogyan tudsz ilyen nyugodt maradni azok után, amiket láttál?

Ekkor néhány másodpercre az a furcsa benyomásom támadt, hogy nem ezt a gyönyörű nőt tartom a karomban, hanem az apám élettelen testét.

- A múlt felkészít minket a jelenre - válaszoltam fojtott hangon, - Nem szívesen mondom ki, de láttam már ugyanilyen irtózatos állapotban lévő testeket. Igen, amit Gantoris kamrájában láttam az borzalmas. Én is megrémültem, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kordában tartsam az érzéseimet.

Tionne megint szipogott egy sort, és nekidőlt a hideg kőfalnak. Összefonta karját a keblén, és a holokron talapzatának alját bámulva kibökte:

- Most biztos gyengének tartasz.

- Szó sincs róla.

- Ne hazudj! Tegnap este megmentettél, most pedig itt találtál rám, ilyen állapotban - válaszolta, majd vádló pillantásokkal méregetett, és hozzátette: - Hogy hogyan tudod így elrejteni az irántam érzett megvetésedet, fel nem foghatom.

- Hiheted azt, hogy elrejtem, és hiheted azt is, nem létezik - válaszoltam, nyugalmat kényszerítve magamra. - Szólok, hogy a második a helyes.

Felém nyújtotta a jobbját, én pedig óvatosan megfogtam a kezét. Ekkor lehunyta a szemét, mire hirtelen megéreztem, hogy a tudata felém sodródik. Elméjének érintése szelíd suttogás volt ahhoz képest, amit akkor éreztem, amikor Luke próbált befurakodni a mentális pajzsaim mögé, és mégis, Tionne-nak sikerült beszivárognia a felszíni gondolataim közé. Ezeket szándékosan nyitva hagytam előtte, viszont alattuk megszilárdítottam azt a kérget, amely alatt Keiran Halcyon rejtőzött. De még így is, noha igyekeztem megakadályozni, hogy még mélyebbre hatoljon, valahogy levergődött a vele kapcsolatos gondolataim szintjére, és ekkor erős szúrást éreztem a szívem tájékán.

Tionne hátrahőkölt, megszakította a kapcsolatot, és a szemét tágra nyitva bámult rám.

- Szörnyű sebeket kaptál... - hebegte tétován - iszonyúan sebzett vagy...

- Valahogy túléltem - feleltem a vállamat vonogatva. - De oly sok mindent rejtegetsz - folytatta értetlenül pislogva. - Skywalker mester megmondta nekünk, hogy az apja Darth Vader volt. Miféle titkaid lehetnek, amelyek még ennél is veszélyesebbek? Annyira, hogy nem osztod meg őket másokkal?

- Nem veszélyesek, inkább unalmasak - válaszoltam a fejemet Ingatva. - Elterelnék a figyelmedet, és a felkészülés zavaró tényezők nélkül is eléggé kemény.

Tionne elmosolyodott, és én örömmel, láttam, hogy az arcába visszatér az elevenség.

- Lehet, hogy másokat megzavarnának, de engem biztosan nem - válaszolta valamivel jobb kedvre derülve. - Azt tervezem, hogy megéneklem a Jedik hőstetteit, így aztán tudnom kéne egyet s mást Keiran Halcyonról.

Még mielőtt kijelenthettem volna, hogy rólam semmit sem érdemes tudni, Bodo Baas megszólalt:

- Keiran Halcyon híres koréliai Jedi volt. Sikeresen felszámolta seloniai Afarathu-szektát, és véget vetett a koréliai rendszerben végrehajtott rablótámadásaik sorának. - Mialatt az őrző beszélt, a L holokron megjelenítette egy férfi háromdimenziós képét. Az illető sokkal izmosabb volt, mint én, viszont ugyanolyan bajuszt és kecskeszakállat viselt, mint jómagam. Hosszú, sötét haját szorosan hátrafésülte, és egyetlen laza copfba fogatta, míg a fénykardja, amelyet a kezében tartott, ezüstös fénnyel izzott.

Önkéntelenül elmosolyodtam. Luke a közelmúltban azt mondta, hogy Keiran Halcyon a felmenőim egyike volt. Az Afarathu-eset négy évszázaddal ezelőtt történt, és tökéletesen feledésbe merült, mígnem a birodalmi hivatalnokok arra használták a szellemét, hogy idegengyűlöletet szítsanak a koréliai rendszer emberi teremtményeiben. A Selonia népéből - szerencséjükre - addigra már kiveszett a harciasság, így aztán nem sokan tartották őket veszélyesnek.

Tionne minden bánata elillant, és a szeme felfénylett, mialatt megkérdezte:

- Hát ez a te nagy titkod? Te vagy ez a Keiran Halcyon, és most visszatértél közénk?

- Azt hiszem, még karbonitba fagyasztva sem bírtam volna ki ennyi ideig - válaszoltam felkacagva. - Őutána neveztek el. És igyekeznem kell, hogy megfeleljek.

- Hát, megtudhatunk róla egyet s mást, ha akarod - felelte Tionne - Még az is lehet, hogy írok róla egy balladát.

Összerezzentem, és sietve hadartam:

- Ez utóbbit talán kihagyhatnád, bár az tény, hogy szívesen megtudnék róla mindent, amit lehet. Én igazából erről a világról és a massassikról szóló anyagokat szeretnék kiszedni a holokronból. Hajlandó lennél segíteni nekem?

- Örömmel - vágta rá Tionne, és mialatt bólogatott, a hajában Zöldes fénypontok csillogtak. - Boldogan segítek, mert így legalább meghálálhatom azt, amit értem tettél a barlangban.

- Nincs miért hálálkodnod - feleltem, azzal kinyújtottam a jobbomat, és gyengéden megszorítottam a vállát. - És tudnod kell, hogy nem tartalak gyengének. Te természetednél fogva sokkal nyitottabb és fogékonyabb vagy érzelmileg, mint én. Ezért tudsz szabadabban meríteni az Erőből. Igaz, ez a vonásod néha megnehezíti számodra az összpontosítást, de könnyebben megtanulhatsz összpontosítani, mint én megnyílni.

- Nem szívesen gondolok arra, hogy igazad van, mert nem szívesen gondolok arra, hogy nem tudsz megnyílni érzelmileg - közölte Tionne, és szívmelengetően mosolygott rám. - Barátok között vagy, akiknek nyugodtan megnyithatod a lelkedet. Megbízhatsz bennünk, ahogyan mi is megbízunk benned.

- Tudom - feleltem biztatónak szánt mosoly kíséretében, de azt is tudtam, hogy nem fogom feltárni a valódi kilétemet sem előtte, sem mások előtt. Amikor Luke Skywalker javasolta, hogy vegyek fel másik nevet, arra gondolt, hogy az eredetivel megzavarnám a többieket, és én igazat adtam neki. Egy másik szándék is vezérelte, amely abban gyökerezett, hogy jól ismerte a vadászpilótákat, illetve a koréliaiakat. Azzal, hogy másnak adtam ki magam, nem kellett folyton megfelelnem annak a legendának, amivé az elmúlt évek alatt lettem. Mialatt jómagam úgy láttam, hogy a zárkózottságom, illetve az önhittségem az, ami elszigetel az Erőtől, Luke még inkább így látta, és már jó előre lépéseket tett annak érdekében, hogy megoldja a problémát - aminek én akkor még a létezéséről sem tudtam.

Biccentettem egyet, és megszólaltam:

- Hidd el, Tionne, amint sikerült megnyílnom, te leszel az első, akit értesítek. És ha egyszer majd születik ballada erről a Keiran Halcyonról, szeretném, ha te írnád meg.

- A legnagyobb örömmel, Keiran! - lelkendezett Tionne, azzal Bodo Baasra emelte a tekintetét. - Most pedig lássuk, mit találunk erről a világról, és az itteni elődeinkről. Ez a bolygó legalább annyi titkot rejt, mint te, ha ugyan nem többet, és nekem az az érzésem, hogy ha sikerül megfejtenünk őket, remek alapot szolgáltatnak majd egy fontos és kitűnő balladához.